Én meg úgy próbálom elütni az időt, hogy hülyeségekkel traktálom az olvasóimat (ha van olyan). Mivel ma sem történt semmi érdekes (mily meglepő) azt leszámítva, hogy reggel kelés után rögtön a következő linkkel találkoztam a napiszaron: http://www.netszar.com/kep/2009/10/29/a-netszar-mar-megint-visszanyal-de-most-csontig/. Ebben az a vicces, hogy van egy Németh András nevű cimborám. Néha szoktam Omlásnak is hívnixD Kicsit befostam, de rájöttem nem ő az. Nah de mivel ez az egyetlen "vicc" lett volna mára úgy döntöttem elmesélek nektek olyan történeteket amik még abból az időből származnak amikor még nem írtam blogot, hogy ne unatkozzatok. Ez akkor ötlött meg először a fejemben mikor megláttam omlás blogjának nevét: azazazomlas. Ez nem holmi egoból vagy gyors lefolyású epilepsziás roham gépelés közben folytán lett oda írva, ennek külön története van. Nem tudom ezt Omlás le akarta-e írni, de én most megteszem:D
Tehát akkor réges régen a haláltorkánál. (amúgy az egy hely. A pályaudvaron túl kb a Széchenyi sulinál van a kijárata. Azt úgy illetjük mint "a halál végbele" a torka pedig kb 1 kilométerrel arrébb van a sínek mellett. Ez egyébként egy kosszú földalatti csatorna.) Akkor még épp volt az egész, most már a 4es metró építése miatt nem lehet végigmenni rajta. Nah és már nem is tudom kikkel meg mikor vagy hogy egyáltalán miért de ott voltunk. Popo ott volt velem arra emlékszem. Meg ott volt néhány 8-12 éves korosztályba tartozó idegen. Nem velünk jöttek, már ott voltak. Nem igazán foglalkoztunk velük (magyarul szartunk a fejükre) de amikor valamiért szóba került Omlás felcsillant a szemük és az egyik megkérdezte "Azaz az Omlás?!" Mi néztünk nagyot Popovalo.O Elkezdtünk szakadni:D "Az a bátor és erős?" mondtuk nekik de nem igazán értették a poént:D Még anno mikor először végig mentünk.. Omlás úgy gondolta, hogy ő megvár minket inkább a bejáratnál. Aztán amikor már jó mélyen voltunk akkor be üvöltött. hogy na jó ő is be megy de valaki jöjjön ki érte. Nagy nehezen rávettem magam, kimentem egy darabig ő meg be jött egy darabig, találkoztunk és mentünk tovább. De úgy kapaszkodott belémxDxD Kis fososxD Nagyon Part.. Az után viszont hobby szinten űzte a haláltorkába mászkálástxD

Duddy röff!! üzenete:
*hányszor mentél végig már a halál torkán?
én üzenete:
*hányszor ütött el kombínó?
*xd
*nemtom
*ha jól emlékszem 53
*50megvolt:P


(én a neve MSN-n Omlásnak:D De az nem én vagyok:D Én a Duddy röff!! vagyok:D) Ilyen egy bátor ember!:D Nah és hát ezek a gyerekek valószínűleg egyszer Omlással tartottak az egyik ilyen hobby sétáján:D Azóta Popoval még néha-néha emlegetjük így:D Itt a vége fuss el véle.

Ez eddig eléggé Omlás centrikus bejegyzés nem?xD Ki egészíthetném még 1-2 mesével de én ezt így is lusta lennék elolvasni:D Mesélek majd még de nem most:D Csokoládé mindenkinek!

apropó csokoládé:
A számítógép windows nélkül olyan, mint a csoki mustár nélkül.
ez mára az okoskodás:D

A bejegyzés trackback címe:

https://duddy93.blog.hu/api/trackback/id/tr481484719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása